Az Országos Örmény Önkormányzat, valamint a 3. kerületi örmény Önkormányzat szervezésében a magyarországi örmény közösség Budapesten az óbudai örmény kőkeresztnél emlékezett meg az örmény genocídium és a jelenleg is pusztító, karabahi háborús helyzet áldozatairól.
Együtt voltunk, hogy összefogjunk és kiálljunk a hazájukat és szülőföldjüket védelmező hősök mellett, protestáljunk a török támogatással zajló azeri agresszió és a közömbös hallgatás ellen, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a legősibb keresztény nép eltiprásának és megsemmisítésének kísérlete zajlik, akárcsak 1915-ben az első világháború leple alatt.
Október 6-a előestéjén az Aradi vértanúkról is szó esett, hiszen 1849-ben a magyar szabadságért és hazáért két örmény származású tábornok is életét adta. A megemlékezésen Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, az Armenológiai Tanszék vezetője, valamint Diramerján Artin az Urartu Örmény Színház vezetője mondott beszédet, majd koszorúzással tisztelegtek a vértanúk, az örmény genocídium és a jelenlegi karabahi háborús áldozatok emléke előtt.